Beatrice Melba Hill, ismertebb nevén Melba Moore, 1945. október 29-én született New York City-ben. Több, a karrierjét érintő momentumból kiemelve, talán a legfontosabb, amit itt az elején megjegyeznék róla, – ezzel kicsit megelőlegezve nagyságát, mely a történetéből egyébként is ki fog derülni- hogy Ő volt az első pop énekesnő, aki nem opera előadóként lépett először, a New York-i Metropolitan Operaház színpadára. Melba volt az első színes bőrű énekesnő, aki a Broadway-en fehér énekesnő előtt nyerte meg a főszerepet (Hair musical). Aztán viccesen azt is ide írhatnám, hogy Neki csupán megszületnie volt nehéz. Szülei ünnepelt zenészek voltak. Édesapja, Teddy Hill, az Egyesült Államokban népszerű jazz instrumentalista volt, főként fúvós hangszeren játszott, édesanyja Bonnie Davis, rhythm and blues énekesnő volt, aki a 40-es évek elején slágerlistát is vezetett, a Don’t stop now című dalával.
Tehát Melbának volt kitől örökölnie tehetségét, amit tovább erősített az a tény, hogy mostohaapja, Clement Moorman – aki gyakorlatilag felnevelte – nagyon nagy hatást gyakorolt rá zongoristaként. Moorman volt a vezető billentyűs zenésze, édesanyja listavezető sikerének 1943-ban. Melba már négy éves korától táncórákra járt és mostohaapja tanította zongorázni, édesanyja énekelni. Amire visszaemlékszik, több nagyon hasznos tanács mellett, – amit kapott édesanyjától-, hogy „nem elég csak jól énekelni, hanem meg is kell közben érinteni az emberek szívét”. Eleinte nem különösebben érdekelték a hangszerek és az éneklés, Ő kifejezetten csak táncolni szeretett. Sokszor utálta kisgyermekként mostohaapját, aki a zongoraleckék elmulasztása esetén olykor túl szigorú volt hozzá. Később, tinédzser korától már megköszönte neki, hogy nem hagyta annyiban és gyakorlatilag az akkori szülői szigornak köszönhette később, élete sikereit.
Mostohaapja unszolására kiváló jazz és blues zongorista vált belőle tinédzser korára és mind e mellett professzionálisan is énekelt. Kiváló eredménnyel végezte el az egyik leghíresebb művészi középiskolát az Arts High School Newark-ot New Jerseyben, majd ösztöndíjjal szintén kimagasló eredménnyel, a Montclair State Univercity-t. Karrierje 1967 környékén indult, amikor mostoha apja bemutatta a Broadway munkatársának ajánlva Melbát egy szerepre. Sikeresen felvételizett és megkapta először Dionne szerepét, Diane Keaton és Ronnie Dyson mellett, majd a főszerepet, Sheila-t, a híres Hair musicalban. Ez volt az első alkalom, hogy egy Broadway-en futó kasszasiker darabnak színes bőrű lány lett a főszereplője. Innentől kezdve meredeken ívelt felfelé a karrierje. Ez után megkapta a Purlie című musical főszerepét is, mely már nem csak a közönségsikert, hanem a szakmait is meghozta Melba számára. Több vezető szerep következett, többek közt a Nyomorultak musical változatában Ő alakította Fantine-t. Állítólag az óta sem játszotta (sem előtte, sem utána) színes bőrű színésznő azt a szerepet a Broadway-en. A színpadi szerepek mellett televíziós sorozatokat is vállalt a 70-es évek elején.
Melba Moore nagyon élvezte a sikert a Broadway színpadán és azt, hogy 25 éves korára ünnepelt színésznő lett. Ő leginkább énekelni szeretett volna és leszerződött a szerepei mellett a Mercury Records-hoz és 1970-ben megjelentette első nagylemezét az I got Love-ot. A lemez, a Purlie musical betét dalai mellett pl a Bobby Hebb féle Sunny egy kiváló feldolgozását is tartalmazta. A lemez musical hangulatot árasztott, amiért Grammy jelölést is kapott a legjobb felfedezett kategóriában. 1971-ben jelent meg a Look what You’re doing to the man albuma, mely már Melba első soul stílusú lemezének tekinthető. Bár ezen is helyett kapott néhány musical dal átirata, de kiváló soul stílusú nagylemez volt, mely a 48. helyig jutott az eladási listán. A lemez főként a 60-as évek végére jellemző Motown zenei hangulatot idézte. Ezen két album mellett két live albumot is megjelentetett valószínűleg a Broadway sikereinek köszönhetően, azon rajongói számára, akik élőben is részesei lehettek akkoriban az előadásának.
1972-ben Melba egy népszerű televíziós sorozatban hónapokig együtt szerepelt Clifton Davis-szel, akivel a magánéletben is egy párt alkottak. Clifton ünnepelt színész és dalszerző volt akkoriban. Többek közt társszerzőként Ő írta a Jackson 5 hatalmas slágerét, a Never can say goodbye-t is. Miután Clifton-nal megromlott Melba magánéleti kapcsolata, a munka sem ment már úgy vele –mint ahogy az lenni szokott-. Elhagyta a tévé sorozatot, megszakította a kapcsolatát addigi menedzserével és visszaköltözött a szülői házba, Newarkba. 1973-ban ismerkedett meg az Apollo színház menedzserével Charles Huggins-szal – egy előadás után-, melyen nézőként volt jelen. Nagyon gyorsan ismerkedésüket követően néhány hónapon belül összeházasodtak. 1975-ben megalakították a Hush Productions kiadót.
1975-ben Melba Moore leszerződött a Buddha Records-hoz, ahol még abban az évben megjelentették a Peach Melba albumot. A lemezt jól fogadták a kritikusok, a TOP50-be került a soul nagylemezek eladási listáján. A rádiójátszási listákra, a „b” oldal első dala, a soul ballada, I am his lady került fel jónak nevezhető pozícióba. Kiváló soul lemez volt, de hallgatása közben az embernek némi hiány érzete támad. Talán hiányoztak a lemezről az átütő dalszerzők. Ezzel nem Ralph McDonaldot, vagy Eugene McDaniels-t szeretném minősíteni, félre értés ne essék. Kiváló szerzők voltak, akiknek több dala is rá került a korongra. Viszont nem érzem a szerző-előadó átütő összhangot.
Az átütő sikerre nem sokat kellett várni. Valószínű a Buddah Records-nál is sejtették, sőt tudták, hogyha a kor egyik legsikeresebb szerzőpárosát teszik Melba Moore mögé, akkor megérkezik a várva várt kimagasló eredmény. Megtörtént a dalszerző váltás, Van McCoy és Charles Kipps személyében, akik az 1976 áprilisában megjelent This is it album dalainak jelentős részét írták. A lemez hanganyagának az utó munkálatait a kor két legjobb hangmérnöke Jose Rodriguez és Tom Moulton készítették, akik a maxi single formátumot is felfedezték. A lemez mindössze a 48. lett a soul albumok eladási listájában, viszont ne felejtsük el, hogy ’76 és ’80 között már nagyon erős mezőnyben kellett jelen lenni, már ami a soul funk előadók sorát illeti. A rádiók játszási listájára több dal is nagyon előkelő helyre került. A címadó This is it a 2., a Brand new az 5., és a Make me believe in You a 6. lett.
1976-ban a nagy sikerre való tekintettel év végére még egy másik Melba album is piacra került ugyanazon recept alapján, mint a This is it. Ez a Melba című volt, kicsit erősítve nevét a piacon. Az albumra, mint az előzőre is McCoy és Kipps szerzeményei kerültek. Viszont erre is rákerült egy Curtis Mayfield szerzemény, mint az előzőre, (ott elfelejtettem megjegyezni) ez, az Aint no love lost volt. Valamint egy Lennon és McCartney szerzemény, a The long and winding road soul zenei ballada átirata. A lemez előbbre került a soul albumok eladási sorában, vagyis 30. lett, viszont nem volt rajta kiugró szerzemény, mint az előzőn, csupán Top100-ba került az „a2”-es, Good love makes everything és a The way You make me feel, mellyel nyitott a lemez.
1977-ben a Portrait of Melba nagylemez jelent meg, mely az utolsó volt a Buddah kiadóval kiadott munkák között. Az előző dalait tekintve kevésbé sikeres közönség fogadtatás okán szerző páros váltás történt. A lemez legtöbb dalát Gene McFadden és John Whitehead írták. Ezen kívül, Carlos Santana balladájával indul a lemez, a You are my river-rel. A lemez nem lett különösebben sikeres, ami okot adott arra, hogy ne hosszabbítsanak a Buddah-val szerződést. A Standing right here viszont mindenképp kiemelendő az albumról. Hihetetlen jó dal. A háttérben az MFSB fúvósai és vonásai közreműködnek.
Az 1978. szeptember 29-én megjelent Melba című album nem tévesztendő össze a 76-os hasonló cíművel. Melba újra, egy újabb arcát mutatja, mintha mindent újra kezdett volna. Pedig nem történt más, mint kiadót váltott. A dalok jelentős része itt is McFadden és Whitehead szerzemény, de itt nem Santana dala a „kakukktojás”, hanem Dexter Wansell és a Gibb fivérek, akik az utolsó és első dal szerzői. Sőt mi több ezen a lemezen hallható az első teljesen Melba Moore által szerzett dal is, a Together Forever. A háttérben a teljes MFSB gárda kiegészülve a Salsoul Orchestra néhány ütőhangszeresével és a vokál… a háttér vokált a The Futures fiúk biztosítják. A rádiók játszási listáján a Gibb szerzemény, a You stepped into my life valamint a McFaden Whitehead páros által írt, Pick me up, I’ll dance uptempos diszkó slágerek szerepeltek jól. A lemezt a fent leírtak okán is, de főleg a rajta hallható anyag miatt az igényes, kidolgozott diszkó zenét kedvelőknek tudnám elsősorban ajánlani.
1979-ben egy régi dalokat felvonultató album, a Dancin’ with Melba és a Burn nagylemez jelent meg. A Burn új, diszkó stílusú dalokkal. A dalok szövegét szinte mind Melba írta. Nyoma sem volt a lemezen a sikeres előzőekben résztvevő szerzőpárosoknak. Minden rosszindulat nélkül jegyzem meg, hogy olyan is volt a lemez. Unalmas diszkó produkció. Némi fantáziát a „b” oldal utolsó három dalában vélek feltételezni, de csak Melba kiváló hangjára való tekintettel. A lemez 71. lett a soul lemezek eladási listáján, ami ebben az esetben megint nem a valós képet mutatja, ugyanis sokkal, jobb produkciókkal találkozhattunk abban az évben a 100 és 200 között helyet foglalók között. Lesz ez még jobb is.
1980 július 20—án jelent meg a következő Closer című nagylemeze. Szintekkel magasabb színvonalon, mint az előző. Talán ez köszönhető volt a két, Philadelphiánál kupálódott producernek, nevezetesen Victor Carstarphen-nek és Bruce Hawes-nek, akik az MFSB zenekarnak is tagjai voltak egy időben. 1981. október 12-én adták ki a What a woman needs nagylemezt. Itt újra csatlakozott az alkotó csapathoz a McFadden és Whitehead szerző duó, valamint minden dalban Melba Moore is társzerzőként van feltüntetve, elsősorban, mint a szövegek írója. A hangszerelési feladatokat Patrick Adams a diszkó zene egyik legjelentősebb alakja végezte. Ha csak ezeket az információkat vesszük alapul a lemez meghallgatása előtt, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy egy főként uptempós, táncolható anyagot tartunk a kezünkbe, amiben, ha szeretjük a műfajt, nagyot nem csalódhatunk. Nem csalódtunk. Egy kiváló táncklub album, melynek a soul nagylemezek eladási listáján is jobb helyezése volt, mint az előzőeknek, mégpedig a 46. helyig jutott. A korabeli rádiók játszási listáin sokat hallhatták, a Let’s stand together-t és a Take my love-ot. Lehet, hogy e mellé a nagylemez mellé oda merem írni, hogy a legérdekesebb és legjobb Melba lemez, amit pályafutása során kiadott. Kiváló modern soul stílusú köntösbe bújtatott tánczene.
1982-ben jelent meg a The other side of the rainbow nagylemez. Mielőtt írnék róla, vissza kell kanyarodnom 1975-ig a Hush Records megalakulásáig. Azóta eltelt hét év, Melba Moore férjének a kiadójának életében nem telt haszontalanul. Férje Charles és testvére Beau Huggins voltak a kiadó elnökei és a 80-as évek elején aktivizálták magukat a könnyűzenei életben, addig Melbát is segítették a háttérben. Az Ő nevükhöz fűződik az úgynevezett hush sound, mely a 80-as évek közepétől kb egy évtizeden keresztül meghatározó stílus ága volt a kortárs R&B-nek. (1982 után már nem illik soul zenét emlegetni). Az urban és/vagy chicago soul alapokon nyugvó stílus kellemes, lágy harmóniáiról és dallamairól volt felismerhető, olykor a funk-ból kölcsönzött ritmusok gazdagították, de teljesen egyedi vokál technikával. A stílus legnevesebb előadói voltak főkként a 80-as években: Freddie Jackson, Kashif Saleem, Lilo Thomas, Beau Williams és hozzájuk hasonló előadók. Miután a Hush kiadó Orpheus néven is futott, így Hush, vagy Orpheus típusú hangzásnak is nevezik a szakmában. Melba Moore 82-es albumán már a Huggins testvérek zenész csoportja közreműködésével készült el a Melba Moore lemez is, ez volt az első ilyen produkció. A lemez dalait Melba Moore mellett Kashif, Paul Lawrence Jones III ( egyik alap háttér alakja volt a hush soundnak) írták, de rá került egy Holland Dozier Holland szerzemény is, a 60-as évekbeli, híres I can’t help myself sláger Melba változata is. Ez a lemeze volt az addig kiadottak között a legsikeresebb, ugyanis a 18. helyig jutott a soul albumok eladási listáján. A Kashif által szerzett nyitó dal, a Love’s comin’ at ya az első helyen is volt, a rádiók játszási listáján és persze nagy klub kedvence mai napig.
1983-ban az előzőhöz hasonló felállásban készült nagylemeze, a Never say never volt, majd 2 év szünet után a 85-ös Read my lips. Ezek az albumok az előbb leírt, hush sound kategóriában sorolandók. A lemezek producerei Kashif és Paul Lawrence Jones III voltak. A 83-as album a soul nagylemezek eladási listáján a 9. helyre került, a 85-ös, a 24. lett. A rádiók játszási listáján a Keepin’ my lover satisfied és a Read my lips címadó dal szerepelt jól. Ezek a lemezek a korukra való tekintet nélkül elengedhetetlen kellékei egy Melba Moore gyűjteménynek. A producerek, akik némely dal esetében szerzők és hangszerelők is voltak, olyan mesterien pakolták össze a soul, funk jazz és pop zenére jellemző elemeket, hogy tátva maradt a szája a 80-as évek közepén „ébredező” vájt fülű hallgatónak.
1986-ban a Lot of love, majd 1988-ban az I’m in love nagylemezekkel jelentkezett Melba. A néhány évvel azelőtt bevezetett hush sound hangzással, mellyel pályafutása csúcsára került évekkel az után, hogy a hangszeres soul zene veszített népszerűségéből. A Lot of love albumon két kiváló duett is helyet kapott, melyekben Kashif-al és Freddie Jackson-nal énekel. A 7. helyig jutott az R&B album eladási listán. A Little bit more és a Falling vezette a Hot R&B játszási listát! Az I’m in love a 45. a nagylemezek között és a címadó dal 13. a játszási listákon. Ezeken a lemezein 82 óta szinte ugyanaz a szerző zenész és producer gárda, ide értve a McFadden és Whitehead sikeres szerző duót is. Kiváló csapat munka volt.
1990 Soul exposed nagylemez, mely az utolsó igazi önálló Melba Moore stúdió munka volt. Nem is akármilyen befejezése egy olyan tehetség soul zenei pályafutásának, mint amilyen Melba volt. A lemez nyitó dala, a Do You really want my love ,melyben a háttér vokált Gwen Guthrie segíti. A 3. dal, a New love keverési, hangmérnöki munkáit Ron Banks (The Dramatics) készítette és Frankie Knuckles ( „a house zene keresztapja”) remixelte. Az „a oldal utolsó dalában, a Lift every voice and sing-ben társai Anita Baker, Aretha Franklin, Bobby Brown, Dionne Warwick, Howard Hewett, Jeffrey Osborne, Stephanie Mills és Stevie Wonder, valamint a Take 6. A dal egyébként az afro amerikai lakosság himnuszaként van számon tartva. Ezt a dalt énekelték az amerikai himnusz helyett – előre tartott zárt ököllel- az 1973-as Watts-i zavargások 7. évfordulójára rendezett Wattstax rendezvényen, mely a fekete Woodstock elnevezést kapta. Aztán még esetleg ide kell írnom, hogy a lemezen Keni Burke kezelte néhány dalban a basszusgitárt, Paulinho Da Costa az ütőhangszereket és van olyan dal is rajta, melynek Norman Connors a producere. Sistergett a klaviatúra mikor ezt az impozáns névsort leírtam. Ehhez hasonló sztár kavalkád, csak a We are the World 1985-ös stáblistájánál lehetett még. A nagylemez mindezek ellenére csak az 52. lett a soul albumok eladási listáján és a nyitó dal lett Top 10-es a rádiók játszási listáján.
A lemez után Melba jelentős karitatív tevékenységet kezdett. Népszerűségét kihasználva egy sor olyan dolgot ért el, melyeket 100, de legalább 50 évvel előbb meg kellett volna valósítani az Egyesült Államokban. Például a 90-es évek elején elérte, hogy az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtárában
Iktassák be, a Lift every voice and sing-et, mint hivatalos néger himnuszt. Nagyon sok társadalmi funkciót töltött és tölt be 1990 óta. Mindegyik a néger nők és gyermekek jogait erősíti és igyekszik védeni kongresszusi szinten. Saját alapítványa, a Melba Moore gyermekekért Alapítvány, melynek célja a gyermekeket ért bántalmazások és szegénység elleni küzdelem. Mindeközben filmszerepeket is kapott és együtt játszott pl. Cuba Gooding jr. és Beyonce-val a The fighting temptation című filmben. Rövid időre visszatért a Broadway-re is és filmsorozatok betét szerepében is láthatták az Egyesült Államok tévé nézői.
2009-ben kiadott egy új cd-t Phill Perry-vel, melynek a The gift of love volt a címe. Perry neve, a Perry and Sanlin duó, vagy esetleg a The Montclairs csoport tagsága okán lehet ismerős a 70-es évekből.
Szerkesztette Gulics Norbert, www.soulmusic.hu